Bejelentés


Tóth András gitáros

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.








Pályafutásomat két éves koromban kezdtem, ami a fotóim között is jól látható. A zenei alapokat édesapámtól tanultam, aki country- és latin zenét játszó együttesekben gitározott. Ez meghatározó volt zenei fejlődésem irányának szempontjából.

A későbbiekben autodidakta módon képeztem magam. Elsősorban a húros, pengetős hangszerekhez kötődtem, és kötődöm a mai napig is. Először 6 éves koromban léptem fel színpadon, egy latin zenét játszó zenekarban, mint "vendégzenész".

Első saját bandámat a Riechfield Boy’s –t 12 évesen alapítottam. Az idők folyamán, több együttesben zenéltem, ahol lehetőségem nyílt megismerkedni más műfajokkal is, mint szólógitáros.(rock, blues, funky, reggae.)

1999-óta vagyok az új Bojtorján együttes tagja, mint szólógitáros-énekes, velük bejártam egész Magyarországot és Erdélyt. Az Acousticure nevű formációval 2008-ban elnyertük Európa legjobb zenekara címét. Velük turnéztam Nashvilleben, Norvégiában, Hollandiában, Luxembourgban, Franciaországban, Szlovákiában és itthon egyaránt.

Több híres művésszel dolgozotam már együtt: Fenyő Miklós, Marót Viki, Géczi Erika, Novai Gábor, Flipper Öcsi, Bruce Lewis, Sugarloaf, Alma együttes, Görbe Nóra, Kegye János, Szűcs Antal Gábor…

Játékstílusom fő jellemvonásai: a "chicken pickin" pengetési technika, és az ezzel kevert B-benderes hajlítások. A gitár mellet játszom még dobron, mandolinon és banjon is.

Jelenlegi zenekaraim: új Bojtorján, Bolero Showtime Band, Creol, Mediterrano Beach, Arnóczky Noémi & Nasty, Csipet Csapat. A Texas Stuff zenekar alapítótagja.












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!